16. Fejezet: Sehol sem biztonságos

Mikor reggel kinyitottam a szemem, egy kis ajándékdobozt pillantottam meg magam mellett a párnán. Ülő helyzetbe tornáztam magam, ásítottam egy nagyot és kidörzsöltem szememből az álmom maradványait. Hajnal volt már, mire sikerült elaludnom, aztán bizonyos időközönként mindig felkeltem, mert álmomban újra és újra abban a rémisztő pincében találtam magam. A kezembe vettem a kis csomagot és körbe néztem a szobában. Egymagam voltam. Gyanakodva tanulmányozni kezdtem a dobozt. Mi van, ha attól az elmebetegtől jött? Muszáj kinyitnom, hogy megtudjam.

Felbontottam a szalagot és mielőtt belenéztem azért fohászkodtam, hogy ne egy emberi ujj, vagy ahhoz hasonló morbid meglepetés legyen benne. Hatalmas megkönnyebbülésemre nem az volt, csak egy darab papírfecni, amin annyi állt, hogy "Várlak a kedvenc helyeden - Zayn". Természetesen tudtam, hogy a Nando's-ra gondolt. Szórakozottan letettem a dobozt az ágyra és akkor megcsillant benne valami, amit elsőre nem vettem észre a papírfecni miatt. Fejjel lefelé fordítottam a csomagot és egy karkötő pottyant ki belőle a párnára. A kezembe vettem, hogy alaposabban megnézzem. Az Oshawott szó volt ráírva. Elmosolyodtam és minden problémámról megfeledkezve elindultam a fürdőszobába. Letusoltam, aztán a konyhába vettem az irányt, hogy fogmosás előtt még igyak egy bögre forró csokoládét. Harry a konyhapultnál állt fekete pólóban és boxeralsóban; épp péksüteményeket pakolt egy tányérra, majd tejet öntött hozzá.

- Jó reggelt, N - pillantott fel álmos képpel.

- Neked is. Azokat kinek szánod? - kíváncsiskodtam a süteményeket bámulva.

- Neked és magamnak.

- És a többiek?

- Louis az előbb indult el a barátnőjéhez, Liam vele ment egy darabig, ő a családját látogatja meg. Csak holnapután jön vissza. Szerintem ott nagyobb biztonságban van, mint itt.

- És Zayn? - közben lekaptam egy péksütit az egyik tányérról és nagyokat ásítva ledobtam magam az asztal körül álló székek egyikére.

- Ő korán reggel elment. Azt mondta, veled fog találkozni.

- Igen, hagyott egy cetlit, hogy ha felkeltem menjek a Nando's-ba. Lehet, hogy már órák óta vár? De akkor miért nem ébresztett fel, mikor elment?

- Végre sikerült elaludnod, biztos nem akart felkelteni - vélekedett Harry.

- Mindegy, gyorsan reggelizek aztán rohanok is - mondtam és elvettem még egy sütit a tányérról, amit Harry letett elém az asztalra. - És te? Te mit fogsz csinálni? - tettem hozzá.

- Én? Punnyadok majd itthon. Kikapcsolódok, zenét hallgatok, relaxálok kicsit.

- Nem maradhatsz itt egyedül. Nagyon veszélyes. Egyszerűen nem értem Lou-t sem... Összevesztetek? Mostanában alig beszéltek, nem hülyültök úgy, mint eddig. Nem csináltok együtt közösen semmit. Eleanor az oka? - kérdeztem. Nehéz volt nem észrevenni, mennyire megváltozott az utóbbi időben Harry és Lou kapcsolata, amit én eddig csak szomorúan, kommentár nélkül figyeltem.

- Nem, nincsen semmi. Nem veszekedtünk, ha ilyesmire gondolsz. Mostanában sok minden történt és kevesebbet lógunk kettesben. Sokat van Eleanorral - vont vállat Harry, majd belekortyolt a kezében tartott bögrébe.

- De én akkor sem hagylak itt egyedül. Gyere velem Zaynhez a Nando's-ba! - kérleltem, de hiába.

- Nem. Zayn téged hívott oda. Veled akarja tölteni ezt a napot, amiért elmentél arra a szörnyű helyre abban a tudatban, hogy őt mented meg. Nagyon lelkes volt reggel - mosolygott Harry.

- De aranyos! Viszont ezért cserébe nem kell tennie semmit. Nem tartozik nekem semmivel, én nem...

- Niall, hagyd abba. Egy barátod kedveskedni akar neked, engedd neki! Ne viszakozz folyton, jó?

Bólintottam, aztán csendben majszoltuk a reggelinket. Miután végeztünk, próbáltam rávenni Harryt arra, hogy ne maradjon itt egyedül. Végül beadta a derekát és úgy döntött hazautazik, meglátogatja az anyukáját.

-Vigyázz magadra, jó? Bármi van, azonnal hívj! - búcsúztam tőle, miután kirakott engem autójával a Nando's előtt. Az én kocsim még mindig a lakásom előtt parkolt. Mióta átcuccoltam ideiglenesen Harryhez és Louhoz, nem mentem haza érte.

- Te is! Érezzétek jól magatokat, de közben legyetek résen! Majd találkozunk! - mondta és elhajtott.

A Nando's-ba lépve azonnal megpillantottam Zaynt, aki hátul, a sarokban ült közvetlenül az ablak mellett, a kedvenc helyemen. Felé vettem az irányt és mikor felpillantott könyvéből, elmosolyodott.

- Azt hittem, már sosem érsz ide! Ezek szerint megtaláltad a dobozt - mondta, miközben levettem a kabátom és leültem vele szemben.

- Ne haragudj, nem rég keltem fel. Egész este nem aludtam... - mentegetőztem, mire sszomorúan rám nézett.

- Úgy sajnálom! Szörnyű lehetett átélned ezt az egészet... Mindig eszembe jut az a videó, amit rólad küldött az a kibaszott elmebeteg és kiráz a hideg. Nagyon bátran viselkedtél.

-Köszönöm a karkötőt, nagyon örülök neki! Most is rajtam van - mondtam hálásan és felhúztam a pulcsim ujját, hogy megmutassam. 

Zayn nagyon örült annak, hogy hordom a karkötőt. Nem szólt semmit, de láttam az arcán. Mikor megismerkedtünk az X-Faktorban, nagyon visszahúzódó volt. Persze előttünk azóta sikerült már megnyílnia, de sokszor tűnt úgy, mintha nehezen tudná kifejezni az érzéseit. 

- Mit olvasol? - böktem az asztalon heverő, nyitott könyvre.

- Harry Potter és a Halál Ereklyéi - mondta izgatottan. 

Tudtam, hogy a Harry Potter-sorozat a kedvence. A következő pillanatban meghozták a rendelést és telepakolták az asztalunkat kajával. Csodálkozva Zaynre néztem.

- Én még nem is rendeltem semmit, ezt mind te...?

Zayn elnevette magát.

- Együnk!

- De én már reggeliztem Harryvel és nem fér belém több - mondtam elszontyolodva, majd Zayn bús ábrázata láttán nem bírtam tovább és prüszkölve felnevettem.

- Nyugi, csak szivatlak! Persze, hogy fér még belém! - azzal belevetettem magam az evésbe.

Miután végeztünk és kabátom cipzárát babrálva kiléptem Zayn nyomában a Nando's ajtaján, felé fordítottam arcomat.

- Merre tovább?

- Majd meglátod, csak gyere velem!

Bepattantunk az autóba és elindultunk. Útközben zenét hallgattunk és hangosan énekeltünk. Nagyokat nevettünk és baromkodtunk, mint mindig. Már a külvárosban jártunk, amikor Zayn lelassított, majd leparkolt az autóval. Kérdő tekintettel néztem rá, miközben kiszálltunk az autóból, de ő csak intett a fejével, hogy kövessem. Egy vasúti síneket átszelő híd lábához igyekeztünk.

- Zayn, mit akarsz itt...? - kérdeztem értetlenkedve, a híd összefirkált, megviselt tartópillérein pihentetve tekintetem.

- Mindjárt meglátod. Egész reggel ezen dolgoztam, remélem tetszeni fog - mondta Zayn izgatottan. Megkerültük a híd lábát és a másik oldalán megpillantottam egy graffitit, ami merőben különbözött a többitől. Ez alaposan kidolgozott és nagyon szép volt. A mi arcunkat ábrázolta, az enyémet és Zaynét. Alá a testvérek felirat volt felfújva. Nagyon meghatódtam. Hosszú perceknek tűnő pillanatokig nem is jutottam szóhoz.

- Zayn, ez... nagyon, de nagyon király lett! Profi vagy! Soha, senkitől nem kaptam még ilyen ajándékot... - mondtam még mindig a graffitit bámulva.

- Értem pedig még soha senki nem tette meg azt, amit te tettél. Nem tudom felfogni, hogy képes lettél volna feláldozni az életed az enyémért cserébe. Ráadásul már a kórházban megfojtottak volna, ha te nem maradsz ott velem egész éjszakára.

Szótlanul, hosszan néztünk egymásra. Zayn látta rajtam, hogy elérzékenyültem, magához ölelt én pedig viszonoztam. Továbbra sem szóltam egy szót sem, csak próbáltam minden érzésem belesűríteni abba az egyetlen ölelésbe.

-Mindig is ilyen barátokra vágytam. Arra, hogy legyen valaki, akire bármikor, bármiben számíhatok. Olyanra, aki ugrik, ha én ugrom, bármilyen mély is a szakadék alattunk. Akire nyugodt szívvel rabízhatok bármilyen titkot és tudom, hogy soha nem adja tovább senkinek. Valakire, aki az életét áldozná az enyémért. Valakire, aki velem együtt sír, velem együtt nevet. És te ilyen vagy, Niall. Büszke vagyok, arra, hogy a barátod lehetek - mondta Zayn.
Soha nem hallottam tőle hasonlót mióta ismerem. Teljesen meghatódtam. Nevetni akartam, hogy ne mindig sírni lásson, de végül mégis bömbölve a vállába fúrtam arcomat. 

- Hé! Ne akard, hogy én is rákezdjek - mondta elcsukló hangon.

- Én is ilyen barátokra vágytam. És az, hogy téged és a srácokat megismertelek, sokkal boldogabbá tesz, mint a pénz vagy az ingyen ruhák - szóltam, miután sikerült lenyugodnom.

- Az ingyen ruhák! Már azokért megérte jelentkezni az X-Faktorba. Na gyere, menjünk! - nevetett Zayn és elindult.

- Várj! Csináljunk egy közös képet úgy, hogy a graffiti is látszódjon rajta.

Miután ez megvolt, a kocsihoz sétáltunk és beszálltunk.

- Hazafelé megállhatnánk venni valami nasit - javasoltam, mikor már úton voltunk.

- Ez alap, tesó - mosolygott Zayn, majd megkérdezte: - De most hová menjünk? Hozzám vagy Lou és Harry lakására?

- Szerintem mehetünk Harryékhez, az közelebb van. Nézhetnénk valami filmet.

- Mondjuk a Halloweent vagy a Péntek 13-at?

- Én a Texasi Láncfűrészesre gondoltam - mondtam bujkáló mosollyal az arcomon. Természetesen eszünk ágában sem volt horrort nézni, amikor a saját életünk is olyan, mint egy slasher film. Amint felkapcsoltam a villanyt a lakásban, azonnal láttam a felfordulást. Székek felborítva, ajtók tárva nyitva, a hálóban ruhák a földre dobálva.

- Valaki járt itt - suttogtam és közben azért fohászkodtam, hogy az a valaki már ne legyen ott. 

- Át kell kutatnunk a lakást, hogy van-e itt valaki. Gyere, menjünk a konyhába. - Zayn karon ragadott és magával vonszolt a konyhába, ahol elővett mindkettőnk számára egy-egy kést.

- Tessék, fogd meg - nyújtotta át az egyiket.

Körbenéztünk az egész lakásban, de nem találtunk senkit.

- Biztos elment már. Még jó, hogy egyikünk sem volt ma itt. Tudtam, hogy rá kell vennem Harryt arra, hogy ne maradjon itt egyedül. Bele se merek gondolni, mi lett volna akkor - leültem az ágyra és a tenyerembe temettem arcomat.

Zayn leült mellém az ágyra és hanyatt dobta magát.

- Ennyit a filmezésről, meg arról, hogy lesz egy normális napunk - mondta búsan.

- Nagyon jó napunk volt és nem hagyom, hogy bárki is elrontsa. Felhívom a többieket, hogy jól vannak-e, aztán filmezünk és eszünk. 

- És ha visszajön?

- Hozzám nem mehetünk, ott már többször is járt. Liam pedig nincs otthon. Hozzád átmehetnénk, de mi van ha most épp ott van?

- Ja... maradjunk. Itt már járt, csak nem jön vissza.

- Szerintem inkább menjünk el egy hotelbe. Ott sok ember van és kamerák a folyosókon, emberek a recepción. Oda nem tudna olyan könnyen bejutni az az elmebeteg és nem is tudná meg, hogy melyik szobában vagyunk - javasoltam.

- Ez eddig miért nem jutott eszünkbe? Egy hotelban tényleg nagyobb biztonságban vagyunk és legalább mind az öten egy helyen lennénk. Beszélnünk kell a srácokkal!

- De mi van, ha valaki folyton figyel minket? Akár most is...?

- Akkor nem jött volna be ide, amikor egyikünk sincs itt, nem?

- És mi van ha nem valakit keresett, hanem valamit? - vetettem fel. Zayn felült mellettem és tágra nyílt szemekkel nézett rám.

- Szerinted mit kereshetett?

- Fogalmam sincs... Pakoljunk össze pár ruhát és induljunk. Útközben beugrunk hozzád is a cuccaidért. 

Egyszer csak megdermedtem a kezemben tartott farmernadrágokkal.

- Mi az? Niall, mi van? - kérdezte Zayn aggódva. Alig bírtam megszólalni.

- Egy árnyék... Egy árnyékot láttam a folyosón - suttogtam.

- Biztos? 

Bólintottam. Zayn ledobta a kezében tartott ruhákat és felkapta a két kést az asztalról. Az egyiket a kezembe nyomta. Ekkor egy hosszúkabátos alak körvonalai jelentek meg az ajtóban, majd ahogy belépett a szobába, rávetült a lámpafény az arcára.

- Harry! - sóhajtottunk fel kórusban.

- A frászt hoztad ránk! Mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy anyukáddal leszel? - kérdeztem számonkérő hangon, de miután szétnyílt Harryn a kabát, azonnal elnémultam. A fehér pólója csupa vér volt. Elkerekedett szemekkel rám nézett, majd térdre rogyott és előredőlt, akár egy bábu.