14. Fejezet: Fogságban

Miközben az autóban ültem, azon töprengtem, látom-e még valaha is felkelni a napot? Fogok-e még egyszer fülig erő szájjal nevetni? Lesz lehetőségem arra, hogy megtaláljam az igaz szerelmet? Láthatom-e újra a szeretteimet? Egyre ritkábban szegélyezték házak az utamat, már a város határán jártam. Zaynre gondoltam. Vajon mi lehet vele? Hol lehet, és milyen körülmények között? Bántotta-e őt az az elmebeteg? Nagyon reméltem, hogy nem. Sosem gondolkoztam azon, hogy fogok meghalni, de mindenképp bátran, felszegett fejjel fogok szembenézni a halállal. Hiszen legalább tudom, hogy nemes célért teszem, egy barátért, akinek szüksége van rám. Egy barátért érdemes meghalni... csak legalább neki ne essen baja, mert akkor nem tudom, mit csinálok. Közben lelassítottam, mert a GPS szerint már nagyon közel jártam célomhoz. Meg is pillantottam a kereszteződés utáni szűk mellék út végén a düledező, gazokkal benőtt házat. Sivár arcát mutatta itt a természet. 

Kiszálltam a kocsiból és jobban körülnéztem. Sehol egy épület, sehol egy autó, sehol egy lélek. Csak ez a hátborzongatónak tűnő ház állt a térdig érő gaz közepén. Mögötte láttam a lemenő nap festette sárga és rózsaszín színű sávot az égen, a távoli fák hűvös széltől lengedező ágait, melyekről tekintetem a ház ijesztően és üresen ásító, betört üvegű emeleti ablakaira tévedt. Nagyon féltem, de muszáj volt tovább indulnom a bejárati ajtó felé. Vetettem egy utolsó pillantást a telefonomra. Huszonöt nem fogadott hivásom volt Harrytől és Louistól. Nem mondhattam el nekik, hol vagyok. Nem keverhetem őket bajba, nem jöhetnek ide. De talán szólnom kellene nekik, hogy miért tűntem el. Visszahívtam Harryt.

- Niall! Végre... Hol vagy? Folyamatosan hívtalak, de nem vetted fel! Mire visszaértem a kakaóddal eltűntél. Tudod, mennyire aggódtunk?! - hadarta Harry felindult hangon, miután felvette a telefont. 

Könnyek szöktek a szemembe.

- Minden rendben van - kezdtem remegő hangon.

- Hol vagy??

- Nem mondhatom el. Az az őrült elfogta Zaynt. Kaptam tőle egy üzenetet, hogy ha nem érek oda egy órán belül, megöli. Azt mondta nem szólhatok senkinek és egyedül kell jönnöm, különben Zayn meghal... Nem tehettem mást.
Már nem is próbáltam leplezni zokogásom. 

Egy hosszú pillanatig csent honolt a vonal másik végén, majd Harry csendes, síri hangon szólalt meg:

- Odamentél egyedül?

- Igen... Muszáj volt! Mennem kell, ne aggódjatok minden rendben lesz! - mondtam. 

Igazából magam sem hittem el a saját szavaimat, hogyan várhattam volna el, hogy ő higgyen nekem?

- Most azonnal mondd meg, hogy hol vagy! Halljam! - Harry hangja dühös volt, és ellentmondást nem tűrő.

- Nem lehet, különben mindannyian meghalunk! Nála van Zayn, és nem akarom, hogy ti is bajba kerüljetek, elég ha én... 

- Ne csináld ezt velünk, mondd el, hogy hol vagy! Niall James Horan! Gyerünk!

- Nem lehet - feleltem elfúló hangon, majd hozzátettem: - Nagyon szeretlek - azzal fogtam és leraktam a telefonom, majd felnéztem az előttem tornyosuló ütött-kopott bejárati ajtóra. Nagy levegőt vettem és lenyomtam a régi kilincset. 

Az ajtó nyikorgva kinyílt. Próbáltam halkan mozogni, úgy léptem át a küszöböt. A félhomályba burkolt előszoba arról tett tanúbizonyságot, hogy a ház lakatlan. Az ócska bútorokon fél centi vastagon állt a por, a csillárt hatalmas pókháló kötötte össze az ablakpárkánnyal. Úgy tűnt, egymagam vagyok. Némán szidkozódtam, amiért semmilyen védelemre szolgáló eszközt nem hoztam magammal. Teljesen kiszolgáltatottan álltam annak az elhagyatott, rémes háznak a közepén, és fogalmam sem volt, mihez kezdjek. Körülnéztem, hátha találok valami használhatót. A régi kályha mellett ott hevert a falnak vetve egy rozsdás piszkavas, megfogtam és azzal indultam tovább a következő helyiségbe. Ekkor neszeket hallottam a hátam mögül, de megfordulni már nem volt időm. Hatalmas ütést éreztem a tarkómon, aztán elsötétült előttem minden.

Amikor kinyitottam a szemem, az első dolog ami tudatosult bennem az volt, hogy iszonyatosan sajog a tarkóm. Aztán ahogy a látásom kitisztult, körbenéztem. Hideg, piszkos kövön feküdtem, és rácsokat pillantottam meg félelmetes közelségből. Rémülten felültem, amitől mégjobban belehasított fejembe a fájdalom. Már láttam, hol vagyok: egy gyéren megvilágított pincehelyiségben, azon belül is egy ketrecben. Zaynt kerestem tekintetemmel, de nem találtam sehol. Ekkor kinyílt a pince ajtaja és megjelent mögötte a már jól ismert, feketébe öltözött, kapucnis alak. Rémisztő maszkját viselte és felém indult. Ijedten elengedtem a ketrec rácsait és próbáltam olyan távol kerülni az ajtajától, amennyire csak tudtam. Két feketébe öltöztetett lábszár jelent meg előttem, majd a férfi lehajolt, én pedig szembe kerültem az arcát rejtő maszkjával. 

- Hol van Zayn? - kérdeztem hangomban a félelem és a dac keverékével. A kapucnis erre felnevetett. Éles, fagyos, sötét kacajától csak még hátborzongagóbbá vált, de nem szólalt meg. Ekkor újra kinyílt az ajtó, és megjelent mögötte egy újabb kapucnis alak, az elsőnél jóval vékonyabb és alacsonyabb. Ahogy közelebb jött, láttam, hogy az ő arcát is maszk takarja.

- Állj arrébb! - szólt női hangon az előzőnek, majd leguggolt a ketrec mellett, és a rácsokon keresztül rám nézett. - Nagyon naiv vagy. A barátod nincs itt - mondta halk, fagyos hangján.
Azt hittem, menten elájulok.

- De hát az üzenet...

- Csak ide akartunk csalni. Tudtuk, hogy ha úgy hiszed egy barátod veszélyben van, azonnal eljössz. 

Az egész hiába való volt. Rajtam kívül nincs itt senki, aki segítségre szorul. Rajtam pedig nem tud segíteni senki. Itt fogok meghalni... - gondoltam keserűen, majd a maszkos arcra néztem. 

- Mit akartok tőlem? Ha megakartok ölni, tegyétek meg most!

- Butus, akkor minden elvesztené az értelmét. Te vagy a csali. Mégis mit gondolsz, hogy idecsalunk egyszerre benneteket? Annyira hülyék mi sem vagyunk. Nem hibázhatunk, egyesével fogunk elfogni mindenkit. Téged elég könnyű volt. Annyi eszed nincs, hogy felhívd a kedves kis Zaynt, hogy megtudd, tényleg bajban van-e? Hát persze hogy nincs, hiszen szőke vagy. Még ha csak festett is - erre a nő felnevetett, majd néhány másodperces szünet után folytatta. - Rohantál ide, hogy megmentsd őt, és most nézd meg! Te vagy az, akit megkell menteni. Ne aggódj, téged innen már senki sem fog megmenteni - azzal a nő felállt és elfordult tőlem. 

Következő szavait már a férfihoz intézte.

- Jó munkát végeztél. Később csináld meg a videót, és vigyázz! El ne szökjön. Tudod, mi a dolgod! - azzal az ajtóhoz igyekezett, majd eltűnt mögötte. 

Hosszú órák telhettek el, miközben a ketrecben kuporogtam és szipogva a térdemre hajtottam a fejemet. A maszkos alak továbbra sem szólt egy szót sem, néha eltűnt, majd visszatért. Azon töprengtem, hogyan tudnék megszökni, de sajnos egyetlen ötletem sem támadt. Hogyan nyithatnám ki a ketrec ajtaját? Arra ocsúdtam fel, hogy a férfi lehajol a rácsok előtt és egy telefont tart a kezében. Ekkor tudatosult bennem, hogy az enyém már nincs a zsebemben. 

- Hé, az az én telefonom! Add vissza! - szóltam felháborodva, de ő továbbra is csak tartotta a kezében, mintha videózna vele. 

Közben előkerült hosszú pengéjű kése is, amivel bőszen csapkodni kezdte a ketrec rácsait. Megalázva éreztem magam, ahogy ott ültem tehetetlenül, teljesen kiszolgáltatottan. Úgy éreztem magam, mint egy vásári majom. Az az őrült ellépett a ketrecem mellől, de a telefont nem eresztette le. Az egyik falhoz sietett, amin különféle szerszámok és kinzóeszköznek tűnő tárgyak lógtak. Émelyegni kezdett a gyomrom és gombóc nőtt a torkomban a gondolatra, hogy azokat rajtam használják majd. Zokogni kezdtem, mire a kapucnis férfi visszasietett hozzám és újra engem filmezett.
- Segítség... - nyöszörögtem, de tudtam, hogy senki sem tud rajtam segíteni. Senki sem tudja, hol vagyok. Bárcsak megmondtam volna Harrynek, hovám megyek!
Az utolsó telefonbeszélgetésünk olyan távolinak tűnt, mintha csupán egy másik életemből való emlék volna. 

HARRY ÉS LOUIS LAKÁSÁN

Harry remegett az idegességtől és a tehetetlenség fojtogatta. Föl-alá járkált a nappaliban, törte a fejét, hogy hogyan találja meg Niallt. Közben Louis felhívta Liamet és Zaynt, akik azonnal hozzájuk siettek. Zayn teljesen összetört, mikor megtudta, hogy Niall az ő megmentésére indult, és most nem tudnak semmit sem arról, hogy hol van és milyen állapotban. 

- Ugye még él? Nem bírnám elviselni, ha... - harapta el a mondatot és lesütötte könnyes szemét. 

- Persze, hogy él! Ne beszélj butaságokat! - Harry hangja indulatos volt. 

Louis folyamatosan hívogatta Niall mobilját, de eddig még nem vette fel senki. Este kilenckor aztán mindannyian felpattantak, amikor Lou számtalan próbálkozása után végre felvette valaki a fiú mobilját. 

- Niall! Szólj bele kérlek! Hol vagy? Csak mondd és indulunk érted! - mondta Liam, miután kihangosították a telefont. 

Nem hallottak mást, csak lassú, szaggatott fújtatást, hörgést. 

- Ez nem Niall! Engedd el őt, te féreg! Engedd el, vagy esküszöm megöllek!! - üvöltötte Harry, majd gyorsan elhallgatott, mert meghallották Niall hangját. Úgy tűnt, az nem teljesen a telefon közeléből, hanem kicsit távolabbról szólt.

 - Akármilyen üzenetet kaptok, ne gyertek ide, csapdába akarnak csalni! Hívjátok a rendőrséget, a cím... - a vonal hirtelen megszakadt, mielőtt Niall elmondhatta volna a címet. 

Harry teljesen kikelt magából. Belerúgott a dohányzóasztalba, ami a falnak csapódva ezer üvegszilánkra tört. Aztán hátat fordítva a többieknek berohant a fürdőbe, és a mosdókagylóba kapaszkodva felzokogott. Zayn keze remegett az idegességtől. Az erkélyhez sietett, hogy rágyújtson egy cigarettára és közben a fejét törte, hogy mit tegyenek. Louis újra felhívta a rendőrséget, és remegő hanggal ismét beszámolt arról, hogy Niallt foglyul ejtették. Azt mondták, mindent átfognak fésülni, de ők sem tudják, pontosan hol keressék. Liamnél is eltört a mécses. A kanapé egyik díszpárnájába fúrta arcát, és halkan szipogott. Ekkor pittyegett egyet Harry kanapén heverő mobilja. Louis felkapta, és felkiáltott.
- Srácok, gyertek ide! Egy videóüzenet jött rejtett számról! Harry és Zayn is azonnal a nappaliba siettek, és mindannyian körül ülték Louist, hogy megnézzék a videót, amit a kapucnis-maszkos alak készített a ketrecbe zárt Niallről. Harry és Liam egyszerre kiáltottak fel:

- MEGÖLÖM! 

Harry keze már annyira remegett, hogy Louisnak kellett megfognia, hogy lenyugtassa. 

- Valamit kitalálunk. Kell lennie valamilyen megoldásnak. Ezt képtelen vagyok felfogni - mondta, mire Harry szomorúan felnézett. 

- Miért pont vele történik ez? Miért nem velem? Bárcsak inkább én lennék abban a ketrecben! Az sem fájna annyira, mint őt ott látni... 

A PINCÉBEN

A férfi felém közeledett. Kinyitotta a ketrec ajtaját és benyúlt rajta. Erősen megragadta a karomat és kirángatott onnan. Próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem sikerült. Olyan közel hajolt az arcomhoz, hogy magamon éreztem hörgő, nehézkes lélegzetvételét. Kirázott a hideg, egész testemben remegtem. Egy székhez cibált, olyanhoz, amilyen a fogorvosi rendelőkben van. Belenyomott engem, próbálta leszíjazni a karomat, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy ez ne sikerüljön neki. Hatalmas pofont kaptam cserébe. Felrepedt tőle a szám. Éreztem, ahogy vér végigfolyik az államon. Hátat fordított nekem, én pedig igyekeztem kibújni a szíjak alól. Mikor újra felém fordult, egy harapófogó volt a kezében. Megragadta a karomat, és akkor már tudtam, mire készül. 

- Ne! Kérlek, ne csináld! - nyöszörögtem és behunytam a szemem. 

Fájdalmas ordításom sokszorosítva visszhangzott a pince nedves falairól, amikor a harapófogóval letépte az egyik ujjamról a körmömet. Könny szökött a szemembe, miközben oldalra fordítottam a fejem és arra gondoltam, bárcsak újra láthatnám a családomat, a bandát, és a rajongóinkat. Legalább csak még egyszer, utoljára...