Kedves naplóm! Hiába vígasztaltak a srácok, hiába kutatott a rendőrség a támadónk után, hiába állított a menedzserünk biztonsági őröket a lakásainkhoz, semmitől sem lettem boldogabb. Napok óta csak a szobámban kuksolok magányosan, és evésbe fojtom a gyászomat. A bandatagok folyamatosan próbálnak jobb kedvre deríteni, elvonni a figyelmem, de nem járnak sikerrel. Nincs kedvem társaságban lenni, de egyedül sem jó, mert minden percben szomorkodok és rettegek. Közben a többieknek is állandóan írom az üzeneteket, hogy tudjam, biztonságban vannak-e. Zayn még mindig kórházban van, de már javult az állapota. A barátnője, Perrie minden szabadidejét bent tölti nála, és mi is minden nap bemegyünk hozzá.
Az egyik ilyen alkalom után épp kiléptünk a kórház bejárati ajtaján és már indultam volna haza, amikor Harry megragadta a karom és szembe fordított magával.
- Figyelj, ez így nem mehet tovább - mondta komoly kifejezéssel az arcán.
- Micsoda? - értetlenkedtem, miközben a kabátom cipzárával babráltam. Igazából viszont nagyon is jól tudtam, hogy mire gondol.
- Az, ahogyan viselkedsz. Kerülsz minket, magányosan ülsz a lakásodban, teljesen magadba fordulsz, és ez a legrosszabb, amit most tehetsz.
Harry aggódó pillantása láttán lesütöttem a szemem.
- Nem azért kerüllek benneteket, mert nem vágyom a társaságotokra, hanem mert tudom, hogy most nagyon rossz társaság lennék, és nem akarom elrontani senkinek a hangulatát sem - motyogtam, mire Liam is közelebb lépett hozzám.
- Azt akarod, hogy felpofozzalak? Szükséged van ránk. Nekünk pedig rád! Nagyon sajnáljuk azt, ami a cicáddal történt, de erősnek kell maradnod és hálát kell adnod, amiért nem végeztük mi is úgy, ahogy ő - magyarázta, majd Harry átvette tőle a szót.
- Ráadásul nem mászkálunk egyedül azóta az eset óta, ezt már megbeszéltük nem egyszer!
- Dehát ott van az a sok testőr - vágtam közbe.
- Nem bízhatunk senkiben sem, csak egymásban! Louis és Liam most a csajaikkal találkoznak, én pedig szépen megyek veled. Világos? - nézett rám kérdő tekintettel Harry.
Lassan bólintottam, miközben a törődésüktől meghatódva könnybe lábadt a szemem. Harry összeborzolta a hajam, aztán átkarolta a vállam és elindultunk az autóhoz. Négyen ültünk hátul a kisbuszban, a sofőr pedig elől.
- Figyelj, Harry. Akkor te ma Niallnél alszol? Mert akkor én áthívom hozzánk Eleanort, hogy aludjon nálunk - fordult Louis Harry-hez, aki bólintott.
- Liam, te hol leszel ma? - kérdeztem én.
- Sophie-nál. A történtek után nagyon féltem őt is. Nem tudhatjuk ki az, aki Zaynre és ránk is ránk támadt. És azt sem, hogy miért. Mi van, ha a csajainkra is rá száll? Nem tudom mi jöhet még... Először majdnem megfojtja Zaynt, aztán meg késsel támad ránk? Szerintetek tényleg egy őrült rajongó az? - Liam körbejáratta rajtunk a tekintetét, mire Louis egy másik kérdéssel válaszolt.
- Ugyanaz lehetett a két támadó?
Harry volt az, aki végül felelt:
- Fogalmam sincs, hogy egy rajongó az-e, vagy sem. De az szerintem tuti, hogy a két támadás összefügg egymással, a hülye üzenetekkel meg csomagokkal kiegészítve.
- Tökre olyan, mintha valami horrorfilmbe csöppentünk volna... - mondtam elszontyolodva, majd Harry-vel elköszöntünk a többiektől és kiszálltunk az autóból.
- Vigyázzatok magatokra! - búcsúztam a Liam-Louis párostól, mielőtt becsaptam a kocsi ajtaját, aztán Harry-vel elindultam a biztonsági őrökkel szegélyezett kapu felé.
A lakásomba lépve első dolgom az volt, hogy óvatosságból átnéztem minden helységet, nincs-e ott valaki. Miután ezzel megvoltam és nem találtam senkit, a konyhába léptem és kinyitottam a hűtőt. Időzben Harry már leült az asztalhoz, amire sietve kipakoltam mindenféle fimomságot, és neki láttam, hogy tele tömjem magam.
- Nyugodtan szolgáld ki magad te is! - bíztattam Harryt tele szájjal.
Később aztán elterpeszkedtünk az ágyon, hogy megnézzünk egy vígjátékot, ami igazán ránk fért. Közben Harry elkérte a laptopom, hogy böngésszen kicsit az interneten.
- Tele van a net azzal, hogy Zayn kórházban van. Azt is tudják, hogy valaki megverte... de arról sehol sem írnak, hogy valaki a kórteremben meg is próbálta fojtani. Arról sem találok semmit, hogy megakartak ölni téged és Liamet. Csak annyit írnak, hogy valaki betört a lakásodba és hogy kint volt a rendőrség - tudósított.
Felsóhajtottam, mielőtt megszólaltam volna.
- Addig jó, amíg nem tud mindenki mindenről.
Ekkor Harry hirtelen felült az ágyon és halálosan komoly arccal rám nézett:
- Már fent vannak rólad a meztelen képek!
- MICSODA?? Ne már! - ugrottam fel siránkozva, mire Harry hangosan elkacagta magát.
- Csak szivattalak, nincs fent semmi! - csillapított.
Hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam és kicsit végre jobb kedvem lett, napok óta először.
- Nincs kedved inni valamit? - kérdezte fellelkesedve Harry, majd az arcomat fürkészve hozzátette: - Jó lenne kicsit oldani ezt a sok stresszt és szorongást.
Végül belementem, hiszen tényleg nagyon jó lett volna már végre ellazulni és elengedni magunkat. Volt is a hűtőmben egy üveg whiskey, amivel nagy mosolyt sikerült csalnom Harry arcára, amikor bevittem a szobába.
- Király! - pattant fel az ágyról.
Miközben kitöltött belőle mindkettőnknek, addig én a zenéről gondoskodtam. Harry átnyújtotta nekem az egyik poharat, és koccintottunk.
- Igyunk arra, hogy a rendőrök elkapják azt az elmebeteget, és vége ennek a rémálomnak! - szólalt fel Harry, én pedig bőszen bólogattam.
Időközben szép lassan elfogyott az üveg tartalmának negyede, fele, majd háromnegyede, és minél kevesebb volt benne, nekünk annál jobb kedvünk támadt.
- Jaj, Niall én úgy szeretlek! A többieket is! Olyan jó, hogy van egy bandánk, nem? - mondta akadozva Harry, miközben balra-jobbra dőlt a székén.
Úgy tűnt, mint aki azt sem tudja milyen bolygón van. Sajnos én sem voltam jobb állapotban. Forgott velem a világ. Próbáltam ráfókuszálni Harry arcára.
- Én is szeretlek, téged és a többieket is! Egy nagy család vagyunk. Csak sokan azt kívánják, bárcsak ne lennék a része... - mikor ezt kimondtam, hangulatom egyik végletből a másikba csapott át. Teljesen letörtem és elszomorodtam. Az asztalt bámulva ültem csendesen, mire Harry értetlenül nézett rám.
- Te meg miről beszélsz?
Az egyik ilyen alkalom után épp kiléptünk a kórház bejárati ajtaján és már indultam volna haza, amikor Harry megragadta a karom és szembe fordított magával.
- Figyelj, ez így nem mehet tovább - mondta komoly kifejezéssel az arcán.
- Micsoda? - értetlenkedtem, miközben a kabátom cipzárával babráltam. Igazából viszont nagyon is jól tudtam, hogy mire gondol.
- Az, ahogyan viselkedsz. Kerülsz minket, magányosan ülsz a lakásodban, teljesen magadba fordulsz, és ez a legrosszabb, amit most tehetsz.
Harry aggódó pillantása láttán lesütöttem a szemem.
- Nem azért kerüllek benneteket, mert nem vágyom a társaságotokra, hanem mert tudom, hogy most nagyon rossz társaság lennék, és nem akarom elrontani senkinek a hangulatát sem - motyogtam, mire Liam is közelebb lépett hozzám.
- Azt akarod, hogy felpofozzalak? Szükséged van ránk. Nekünk pedig rád! Nagyon sajnáljuk azt, ami a cicáddal történt, de erősnek kell maradnod és hálát kell adnod, amiért nem végeztük mi is úgy, ahogy ő - magyarázta, majd Harry átvette tőle a szót.
- Ráadásul nem mászkálunk egyedül azóta az eset óta, ezt már megbeszéltük nem egyszer!
- Dehát ott van az a sok testőr - vágtam közbe.
- Nem bízhatunk senkiben sem, csak egymásban! Louis és Liam most a csajaikkal találkoznak, én pedig szépen megyek veled. Világos? - nézett rám kérdő tekintettel Harry.
Lassan bólintottam, miközben a törődésüktől meghatódva könnybe lábadt a szemem. Harry összeborzolta a hajam, aztán átkarolta a vállam és elindultunk az autóhoz. Négyen ültünk hátul a kisbuszban, a sofőr pedig elől.
- Figyelj, Harry. Akkor te ma Niallnél alszol? Mert akkor én áthívom hozzánk Eleanort, hogy aludjon nálunk - fordult Louis Harry-hez, aki bólintott.
- Liam, te hol leszel ma? - kérdeztem én.
- Sophie-nál. A történtek után nagyon féltem őt is. Nem tudhatjuk ki az, aki Zaynre és ránk is ránk támadt. És azt sem, hogy miért. Mi van, ha a csajainkra is rá száll? Nem tudom mi jöhet még... Először majdnem megfojtja Zaynt, aztán meg késsel támad ránk? Szerintetek tényleg egy őrült rajongó az? - Liam körbejáratta rajtunk a tekintetét, mire Louis egy másik kérdéssel válaszolt.
- Ugyanaz lehetett a két támadó?
Harry volt az, aki végül felelt:
- Fogalmam sincs, hogy egy rajongó az-e, vagy sem. De az szerintem tuti, hogy a két támadás összefügg egymással, a hülye üzenetekkel meg csomagokkal kiegészítve.
- Tökre olyan, mintha valami horrorfilmbe csöppentünk volna... - mondtam elszontyolodva, majd Harry-vel elköszöntünk a többiektől és kiszálltunk az autóból.
- Vigyázzatok magatokra! - búcsúztam a Liam-Louis párostól, mielőtt becsaptam a kocsi ajtaját, aztán Harry-vel elindultam a biztonsági őrökkel szegélyezett kapu felé.
A lakásomba lépve első dolgom az volt, hogy óvatosságból átnéztem minden helységet, nincs-e ott valaki. Miután ezzel megvoltam és nem találtam senkit, a konyhába léptem és kinyitottam a hűtőt. Időzben Harry már leült az asztalhoz, amire sietve kipakoltam mindenféle fimomságot, és neki láttam, hogy tele tömjem magam.
- Nyugodtan szolgáld ki magad te is! - bíztattam Harryt tele szájjal.
Később aztán elterpeszkedtünk az ágyon, hogy megnézzünk egy vígjátékot, ami igazán ránk fért. Közben Harry elkérte a laptopom, hogy böngésszen kicsit az interneten.
- Tele van a net azzal, hogy Zayn kórházban van. Azt is tudják, hogy valaki megverte... de arról sehol sem írnak, hogy valaki a kórteremben meg is próbálta fojtani. Arról sem találok semmit, hogy megakartak ölni téged és Liamet. Csak annyit írnak, hogy valaki betört a lakásodba és hogy kint volt a rendőrség - tudósított.
Felsóhajtottam, mielőtt megszólaltam volna.
- Addig jó, amíg nem tud mindenki mindenről.
Ekkor Harry hirtelen felült az ágyon és halálosan komoly arccal rám nézett:
- Már fent vannak rólad a meztelen képek!
- MICSODA?? Ne már! - ugrottam fel siránkozva, mire Harry hangosan elkacagta magát.
- Csak szivattalak, nincs fent semmi! - csillapított.
Hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam és kicsit végre jobb kedvem lett, napok óta először.
- Nincs kedved inni valamit? - kérdezte fellelkesedve Harry, majd az arcomat fürkészve hozzátette: - Jó lenne kicsit oldani ezt a sok stresszt és szorongást.
Végül belementem, hiszen tényleg nagyon jó lett volna már végre ellazulni és elengedni magunkat. Volt is a hűtőmben egy üveg whiskey, amivel nagy mosolyt sikerült csalnom Harry arcára, amikor bevittem a szobába.
- Király! - pattant fel az ágyról.
Miközben kitöltött belőle mindkettőnknek, addig én a zenéről gondoskodtam. Harry átnyújtotta nekem az egyik poharat, és koccintottunk.
- Igyunk arra, hogy a rendőrök elkapják azt az elmebeteget, és vége ennek a rémálomnak! - szólalt fel Harry, én pedig bőszen bólogattam.
Időközben szép lassan elfogyott az üveg tartalmának negyede, fele, majd háromnegyede, és minél kevesebb volt benne, nekünk annál jobb kedvünk támadt.
- Jaj, Niall én úgy szeretlek! A többieket is! Olyan jó, hogy van egy bandánk, nem? - mondta akadozva Harry, miközben balra-jobbra dőlt a székén.
Úgy tűnt, mint aki azt sem tudja milyen bolygón van. Sajnos én sem voltam jobb állapotban. Forgott velem a világ. Próbáltam ráfókuszálni Harry arcára.
- Én is szeretlek, téged és a többieket is! Egy nagy család vagyunk. Csak sokan azt kívánják, bárcsak ne lennék a része... - mikor ezt kimondtam, hangulatom egyik végletből a másikba csapott át. Teljesen letörtem és elszomorodtam. Az asztalt bámulva ültem csendesen, mire Harry értetlenül nézett rám.
- Te meg miről beszélsz?
- Hát a rajongókról, akik szerint a One Direction sokkal jobb lenne nélkülem... Akik szerint csúnya vagyok, meg dagadt, és rossz a hangom. Akik téged és a többieket megölelnek, engem pedig kihagynak, mintha ott sem lennék. Akik közös kép készítésénél engem odébb küldenek, mert nem akarják, hogy én is rajta legyek... - ahogy ezeket kimondtam és felelevenedett bennem az egész, akaratnalul is elkezdtem bömbölni. Mindig is nagyon fájt a dolog, de sosem beszéltem róla a többieknek. Próbáltam mosollyal álcázni, hogy mennyire fáj. Persze nem mindig sikerült. Sosem értettem, miért utálnak engem ennyire a "rajongóink". Hiszen én sosem bántottam őket! Nem mondtam senkiről semmi rosszat, mégis így viselkednek velem...
Könnycseppek hullottak az asztalra, miközben a hajamba markoltam, hogy próbáljam csillapítani a zokogásom. Harry megfogta a kezem és így szólt:
- Figyelj, Niall! Te egy kedves, helyes srác vagy, aki bármit megtenne a szeretteiért, és aranyból van a szíved. Nem vagy csúnya és nem vagy tehetségtelen! Zayn is megmondta, hogy szívesen cserélne veled hangot, mert a tiéd olyan, mint egy angyalé. Nem szabad azokra az idióta, gyűlölködő emberekre hallgatnod, akik olyan megkeseredettek, hogy mások gúnyolásában lelik örömüket. Te sokkal többet érsz annál, hogy foglalkozz az ilyen patkányokkal - ahogy ezeket mondta nekem, láttam a szemében, hogy őszintén gondolja.
Letörölte az arcomról a könnyeket, majd a következő pillanatban - magam sem tudom miként, vagy miért - de azon kaptam magam, hogy csókolózunk. Csak pár másodpercig tartott és nem volt igazi nyelves csók, inkább csak olyan baráti, szeretetből, nem pedig szerelemből. Egymásra néztünk és elnevettük magunkat. Nem is vettük észre, hogy az ablakon túl eleredt az eső, ahogy azt sem, hogy a telefonomra új üzenet érkezett:
"A macskád után ki lesz a következő? Ötöt tippelhetsz!"
Könnycseppek hullottak az asztalra, miközben a hajamba markoltam, hogy próbáljam csillapítani a zokogásom. Harry megfogta a kezem és így szólt:
- Figyelj, Niall! Te egy kedves, helyes srác vagy, aki bármit megtenne a szeretteiért, és aranyból van a szíved. Nem vagy csúnya és nem vagy tehetségtelen! Zayn is megmondta, hogy szívesen cserélne veled hangot, mert a tiéd olyan, mint egy angyalé. Nem szabad azokra az idióta, gyűlölködő emberekre hallgatnod, akik olyan megkeseredettek, hogy mások gúnyolásában lelik örömüket. Te sokkal többet érsz annál, hogy foglalkozz az ilyen patkányokkal - ahogy ezeket mondta nekem, láttam a szemében, hogy őszintén gondolja.
Letörölte az arcomról a könnyeket, majd a következő pillanatban - magam sem tudom miként, vagy miért - de azon kaptam magam, hogy csókolózunk. Csak pár másodpercig tartott és nem volt igazi nyelves csók, inkább csak olyan baráti, szeretetből, nem pedig szerelemből. Egymásra néztünk és elnevettük magunkat. Nem is vettük észre, hogy az ablakon túl eleredt az eső, ahogy azt sem, hogy a telefonomra új üzenet érkezett:
"A macskád után ki lesz a következő? Ötöt tippelhetsz!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése