Ennél még a halál is jobb lenne... - ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, miközben ott feküdtem leszíjazva, kiszolgáltatva egy elmebetegnek. Időközben egy másik ujjamról is letépte a körmömet.
Soha nem éreztem még ehhez fogható fájdalmat, amibe még az arcom is belevörösödött. Mivel érdemeltem ezt ki? Hiszen nem ártottam senkinek...
Soha nem éreztem még ehhez fogható fájdalmat, amibe még az arcom is belevörösödött. Mivel érdemeltem ezt ki? Hiszen nem ártottam senkinek...
- Engedj el! Kérlek, ne csináld ezt velem! - kérleltem a férfit, aki ekkor felém fordult és hosszú másodpercekig némán, mozdulatlanul bámult rám maszkja mögül.
Kioldotta a szíjakat, én pedig egy másodperc töredékéig azt hittem elenged, de aztán a nyakamnál fogva felemelt a székről és a ketrec felé indult velem. Ha újra bezár, semmi esélyem nem lesz megszökni. Most, vagy soha, gondoltam. Belemarkoltam a maszkjába, ép kezemmel teljes erőmből martam az arcát. Közben a levegőben rúgkapáltam a lábaimmal és sikerült eltalálnom a férfiasságát. Kíméletlenül ahhoz a falhoz lökött, amelyre a szerszámok voltak felakasztva, én pedig lerogytam a tövében, mint egy rongybaba. Néhány szerszám ott landolt mellettem a piszkos kövön, az ütközéstől leestek a falról. Sietve felkaptam egy bárdot. Amikor a kapucnis férfi felém közeledett, gyorsan felpattantam és a vállába vágtam. Az megtántorodott és fájdalmas hörgések közepette kihúzta onnan. Helyén hosszú, mély seb éktelenkedett. Az ajtóhoz siettem és feltéptem, rohantam fel a lépcsőn, ahogy csak a lábam bírta. Egy csapóajtó várt a végében. Neki feszültem egész testemmel és nyomtam felfelé, hogy kinyíljon. Közben hátra nézve láttam, hogy a férfi már a lépcső aljában jár a bárdot lóbálva kezében, és egyre csak közeledik. A csapóajtó felnyílt, én pedig már másztam is ki rajta, amikor éreztem, hogy egy kéz fonódik szorosan a bokámra. Pedig félig már kint voltam! Visszanéztem és a rémület tovább fokozódott bennem, amikor megláttam, hogy a kapucnis másik kezével már emeli a bárdot, hogy lecsapja vele a lábfejemet. Hanyatt fordultam a csapóajtó nyílásában és szabad lábammal jókora rúgást mértem a maszk alatti arcra. Hallottam, ahogy iszonyatos hanggal megreccsen és eltörik az üldözőm orra. Megszédült és elengedte a bokámat, aztán hátratántorodott. Majdnem leesett a lépcsőfokról, amin állt.
Minden maradék erőmet latba vetve rohantam a térdig erő gazban. Az autóm a keskeny mellékút szélén állt, ahol néhány órával ezelőtt leparkoltam vele. Felé vettem az irányt és úgy futottam, mint talán még soha. Odaérve feltéptem az ajtaját és bepattantam a kormány mögé, de ekkor észrevettem, hogy nincs benne a kulcs. Sietve belenyúltam szűk farmerom zsebébe és kotorászni kezdtem a kulcs után. Teljesen úrrá lett rajtam a pánik, mert a fekete ruhás, kapucnis férfi már a gazon át közeledett az autóhoz. Elkap, és most már biztos, hogy végez velem!
Éreztem a hideg fém érintését az ujjaim között. A markomba zártam a kulcsot és kihúztam zsebemből, hogy aztán a műszerfalba dugjam és beindítsam vele a motort. Oldalra pillantottam, és az iszonyatos maszkkal találtam szemben magam. Láttam, ahogy meglendíti a bárdot. Egyik kezemmel védelmezőn eltakartam a fejem, a másikkal pedig továbbra is próbáltam beindítani az autót. Ezernyi üvegszilánk hullott a nyakamba, amikor a bárd nekiütközött az ablaknak, és már nyúlt is befelé a kéz, belemarkolt a hajamba, de olyan erővel, hogy a fejem teljesen hátrabillent. Még egyszer ráindítottam, és ekkor meghallottam a motor brummogó hangját. Soha nem örültem még ennek a hangnak ennyire! Rátapostam a gázra és az autó porfelhőt kavarv nekilódult. Miközben kikanyarodtam a mellékútról, kitöröltem szememből a patakokban hulló könnyeimet, és próbáltam mélyeket lélegezni. Az utóbbi néhány óra maga volt a pokol. Hosszú percekig kénytelen voltam felfogni, hogy vége. Sikerült megszöknöm! Alig vártam, hogy visszaérjek a fiúkhoz. Már a gondolatra is melegség járta át szívemet. Még mindig remegtem. A két köröm nélküli ujjam eszméletlenül fájt, és ömlött belőlük a vér, ami már befolyt a pulcsim alá is, végig a karomon. Miközben vezettem, újra és újra felvillantak szemeim előtt a rémálom-szerű rabságom ijesztő képkockái. Nem tudtam szabadulni attól a helytől; a nedves pince illatától, a ketrec rácsaitól, a kapucnis férfi maszkjától, halk, szaggatott hörgésétől. A kínzóeszközöktől, a fogorvosi széktől, a fájdalomtól, a félelemtől, a megalázottságtól... csak ezek jártak az eszemben. Még mindig sűrűn kapkodtam a levegőt.
Időközben megérkeztem. Leparkoltam a kocsival Harry és Louis lakása előtt és kiszálltam az autóból. Amikor felpillantottam, megláttam a fiúkat. Épp a bejárati ajtó előtti lépcsőn siettek le és indultak el Liam autójához.
- Hé... - szóltam elfúló, remegő hangon, mire mind a négyen felém kapták a fejüket és meglepetten, de a boldogságtól hangosan megrészegülve rohantak oda hozzám. Egyszerre zártak a karjaikba. Mindannyian összenyomorgattak, annyira öleltek. Alig voltam képes felfogni, hogy átélhetem ezt a pillanatot. Itt vagyok, újra velük! Sikerült megszöknöm, sikerült kijutnom arról a borzasztó helyről! Láttam az arcukon, mennyire megkönnyebbültek, mennyire örültek nekem, és ez annyira jól esett, hogy szavakba sem tudtam önteni. Nem is voltam képes megszólalni.
- Hogyan a francba sikerült? Hogyan jutottál ki onnan? Annyira büszke vagyok rád! - mondta álmélkodva Louis.
- Majd mindent elmesél, nem látjátok, milyen állapotban van? Először menjünk be és nyugodjon meg! - mondta Harry és átkarolt, hogy bekísérjen a lakásba.
- Úgy festesz, mint aki menten összeesik - mondta aggódva.
- Úgy is érzem magam... - motyogtam.
A nappaliban a többiek leültettek a kanapéra és körém gyűltek.
- Mondd, ugye nincs semmi bajod? - kérdezte fürkészően Liam.
- Nincs, csak ennyi - feleltem és közben feltartottam bal kezemet, amiről hiányzott két köröm. A srácok szörnyülködve nézték, és egyszerre lettek nagyon idegesek, dühösek és szomorúak is.
- Ha meglátom legközelebb azt az elmebeteget, nem fogok futni előle, hanem a saját kezemmel fojtom meg! - dühöngött Harry, a többiek pedig bőszen bólogattak.
- Hova siettetek, amikor kiszálltam a kocsiból? - néztem rájuk kíváncsian.
- Nagyon aggódtunk érted - kezdte Zayn -, hívtuk a rendőrséget, de nem tudtuk, mit csináljunk vagy hol keressünk. Aztán Liamnek hirtelen eszébe jutott az az alkalmazás, amit még régebben telepítettünk mindannyian, és amivel mindig megtudtuk nézni egymás jelenlegi tartózkodási helyét. Onnan tudtuk meg a címet, ahová bezártak téged, és már indultunk is volna, hogy megmentsünk, amikor megérkeztél.
- Köszönöm!
- Nem, Niall. Én köszönöm! Azt hitted, bajban vagyok, és az életed is kockára tetted csak azért, hogy engem megments. Tudod, milyen bátorság kell ahhoz, hogy tényleg elinduljon így az ember egymagában fegyver nélkül egy olyan helyre, ahol tudja, hogy egy elmebeteg őrült várja őt egy kibaszott nagy késsel? Soha, de soha nem fogom neked ezt elfelejteni - nézett rám könnybe lábadt szemmel, hálásan Zayn.
- A családom vagytok. Értetek bármit megtennék.
- Mi is érted! Mindent el kell mesélned! Hogy szöktél meg? - kíváncsiskodott Louis, de Liam leintette.
- Először is vegyen egy forró fürdőt, had szellőzzön ki a feje és öltözhessen tiszta ruhába. Aztán fertőtleníteni kell a sebeit és bekötözni - mondta.
- Liamnek igaza van. Gyere, Niall. Engedek neked fürdővizet. Meglátod, jót fog tenni! - bíztatott Harry, én pedig elindultam vele a fürdőszobába.
- Addig keresek neked tiszta ruhát azok közül, amiket magaddal hoztál - szólt utána Louis, majd Liam hozzátette:
- Én pedig gyorsan összeütök neked valami finomat!
Erre azonnal elmosolyodtam és jobb kedvem lett.
- Életem talán első pár órája volt ez, hogy nem tudtam még a kajálásra sem gondolni. Eszembe sem jutott... - mondtam, mikor már a fürdő ajtajában álltam. Zayn szomorúan rám nézett.
- El sem tudom képzelni, mennyire rossz lehetett neked ez a pár óra.
Harry becsukta mögöttünk a fürdő ajtaját. A kádhoz lépett és megnyitotta a csapot, majd hirtelen felém fordult. Előttem állt falnak támasztott kézzel, és mélyen a szemembe nézett. Aztán halálosan komoly hangon megszólalt:
- Ha még egyszer ilyet csinálsz... ha még egyszer ilyen üzenetet kapsz és nem szólsz róla... Ha ilyen helyzetben cselekedni próbálsz a tudtunk nélkül esküszöm, de esküszöm hogy nem állok jót magamért! Világos voltam?
Kicsit meg is ijedtem tőle, hiszen még sosem láttam őt ilyennek. Szótlanul bólintottam, mire megenyhült és magához ölelt.
- Halálra rémisztettél! Többet ne csinálj ilyet! - brummogta bele a vállamba.
- Nem fogok, ígérem - bizonygattam, és viszonoztam az ölelését.
Ekkor kinyílt a fürdő ajtaja és benézett rajta Louis.
- Úgy látom, zavarok - szólt, aztán vissza is zárta az ajtót, el sem mondva, miért nyitott be.
- Mi baja van? - kérdeztem csodálkozva, majd bizonytalanul hozzátettem: - Ugye nem féltékeny?
- Dehogy! Jövőhónapban lesznek egy évesek Eleanorral. És mégis mire lenne féltékeny? Arra, hogy két barát megöleli egymást? - nevetett Harry és a kádhoz fordult, hogy habfürdőt öntsön bele.
Miután megfürödtem, Zayn lefertőtlenítette és bekötözte a sebeim, Liam pedig tálcán hozta ágyba a vacsorámat.
- Nem kell így elkényeztetni! - mondtam, de már közben javában tele volt a szám kajával. A srácok jelenlététől, a törődésüktől és az evéstől sikerült valamennyire megnyugodnom, de tudtam, hogy aznap este nem fogom tudni egy percre sem lehunyni a szemem. Miután ettem, kénytelen voltam beszámolni a fiúknak mindenről, mivel nagyon kíváncsiak voltak. Elmeséltem, hogy nem csak egy maszkos alak van, hanem kettő, és hogy az egyikük egy nő. Azt is elmondtam, amiket tőle hallottam. Részleteztem, hogyan sikerült megszöknöm, és mind a négyen álmélkodva hallgatták a beszámolómat, amíg meg nem szólalt egyszerre mind az ötünk mobilja. Mindannyian egyszerre nyúltunk telefonjainkért. Ugyanazt az üzenetet kaptuk egy rejtett számról.:
"Itt még nincs vége. Egy csatát megnyertetek, de a háborút nem fogjátok!"
Időközben megérkeztem. Leparkoltam a kocsival Harry és Louis lakása előtt és kiszálltam az autóból. Amikor felpillantottam, megláttam a fiúkat. Épp a bejárati ajtó előtti lépcsőn siettek le és indultak el Liam autójához.
- Hé... - szóltam elfúló, remegő hangon, mire mind a négyen felém kapták a fejüket és meglepetten, de a boldogságtól hangosan megrészegülve rohantak oda hozzám. Egyszerre zártak a karjaikba. Mindannyian összenyomorgattak, annyira öleltek. Alig voltam képes felfogni, hogy átélhetem ezt a pillanatot. Itt vagyok, újra velük! Sikerült megszöknöm, sikerült kijutnom arról a borzasztó helyről! Láttam az arcukon, mennyire megkönnyebbültek, mennyire örültek nekem, és ez annyira jól esett, hogy szavakba sem tudtam önteni. Nem is voltam képes megszólalni.
- Hogyan a francba sikerült? Hogyan jutottál ki onnan? Annyira büszke vagyok rád! - mondta álmélkodva Louis.
- Majd mindent elmesél, nem látjátok, milyen állapotban van? Először menjünk be és nyugodjon meg! - mondta Harry és átkarolt, hogy bekísérjen a lakásba.
- Úgy festesz, mint aki menten összeesik - mondta aggódva.
- Úgy is érzem magam... - motyogtam.
A nappaliban a többiek leültettek a kanapéra és körém gyűltek.
- Mondd, ugye nincs semmi bajod? - kérdezte fürkészően Liam.
- Nincs, csak ennyi - feleltem és közben feltartottam bal kezemet, amiről hiányzott két köröm. A srácok szörnyülködve nézték, és egyszerre lettek nagyon idegesek, dühösek és szomorúak is.
- Ha meglátom legközelebb azt az elmebeteget, nem fogok futni előle, hanem a saját kezemmel fojtom meg! - dühöngött Harry, a többiek pedig bőszen bólogattak.
- Hova siettetek, amikor kiszálltam a kocsiból? - néztem rájuk kíváncsian.
- Nagyon aggódtunk érted - kezdte Zayn -, hívtuk a rendőrséget, de nem tudtuk, mit csináljunk vagy hol keressünk. Aztán Liamnek hirtelen eszébe jutott az az alkalmazás, amit még régebben telepítettünk mindannyian, és amivel mindig megtudtuk nézni egymás jelenlegi tartózkodási helyét. Onnan tudtuk meg a címet, ahová bezártak téged, és már indultunk is volna, hogy megmentsünk, amikor megérkeztél.
- Köszönöm!
- Nem, Niall. Én köszönöm! Azt hitted, bajban vagyok, és az életed is kockára tetted csak azért, hogy engem megments. Tudod, milyen bátorság kell ahhoz, hogy tényleg elinduljon így az ember egymagában fegyver nélkül egy olyan helyre, ahol tudja, hogy egy elmebeteg őrült várja őt egy kibaszott nagy késsel? Soha, de soha nem fogom neked ezt elfelejteni - nézett rám könnybe lábadt szemmel, hálásan Zayn.
- A családom vagytok. Értetek bármit megtennék.
- Mi is érted! Mindent el kell mesélned! Hogy szöktél meg? - kíváncsiskodott Louis, de Liam leintette.
- Először is vegyen egy forró fürdőt, had szellőzzön ki a feje és öltözhessen tiszta ruhába. Aztán fertőtleníteni kell a sebeit és bekötözni - mondta.
- Liamnek igaza van. Gyere, Niall. Engedek neked fürdővizet. Meglátod, jót fog tenni! - bíztatott Harry, én pedig elindultam vele a fürdőszobába.
- Addig keresek neked tiszta ruhát azok közül, amiket magaddal hoztál - szólt utána Louis, majd Liam hozzátette:
- Én pedig gyorsan összeütök neked valami finomat!
Erre azonnal elmosolyodtam és jobb kedvem lett.
- Életem talán első pár órája volt ez, hogy nem tudtam még a kajálásra sem gondolni. Eszembe sem jutott... - mondtam, mikor már a fürdő ajtajában álltam. Zayn szomorúan rám nézett.
- El sem tudom képzelni, mennyire rossz lehetett neked ez a pár óra.
Harry becsukta mögöttünk a fürdő ajtaját. A kádhoz lépett és megnyitotta a csapot, majd hirtelen felém fordult. Előttem állt falnak támasztott kézzel, és mélyen a szemembe nézett. Aztán halálosan komoly hangon megszólalt:
- Ha még egyszer ilyet csinálsz... ha még egyszer ilyen üzenetet kapsz és nem szólsz róla... Ha ilyen helyzetben cselekedni próbálsz a tudtunk nélkül esküszöm, de esküszöm hogy nem állok jót magamért! Világos voltam?
Kicsit meg is ijedtem tőle, hiszen még sosem láttam őt ilyennek. Szótlanul bólintottam, mire megenyhült és magához ölelt.
- Halálra rémisztettél! Többet ne csinálj ilyet! - brummogta bele a vállamba.
- Nem fogok, ígérem - bizonygattam, és viszonoztam az ölelését.
Ekkor kinyílt a fürdő ajtaja és benézett rajta Louis.
- Úgy látom, zavarok - szólt, aztán vissza is zárta az ajtót, el sem mondva, miért nyitott be.
- Mi baja van? - kérdeztem csodálkozva, majd bizonytalanul hozzátettem: - Ugye nem féltékeny?
- Dehogy! Jövőhónapban lesznek egy évesek Eleanorral. És mégis mire lenne féltékeny? Arra, hogy két barát megöleli egymást? - nevetett Harry és a kádhoz fordult, hogy habfürdőt öntsön bele.
Miután megfürödtem, Zayn lefertőtlenítette és bekötözte a sebeim, Liam pedig tálcán hozta ágyba a vacsorámat.
- Nem kell így elkényeztetni! - mondtam, de már közben javában tele volt a szám kajával. A srácok jelenlététől, a törődésüktől és az evéstől sikerült valamennyire megnyugodnom, de tudtam, hogy aznap este nem fogom tudni egy percre sem lehunyni a szemem. Miután ettem, kénytelen voltam beszámolni a fiúknak mindenről, mivel nagyon kíváncsiak voltak. Elmeséltem, hogy nem csak egy maszkos alak van, hanem kettő, és hogy az egyikük egy nő. Azt is elmondtam, amiket tőle hallottam. Részleteztem, hogyan sikerült megszöknöm, és mind a négyen álmélkodva hallgatták a beszámolómat, amíg meg nem szólalt egyszerre mind az ötünk mobilja. Mindannyian egyszerre nyúltunk telefonjainkért. Ugyanazt az üzenetet kaptuk egy rejtett számról.:
"Itt még nincs vége. Egy csatát megnyertetek, de a háborút nem fogjátok!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése