20. Fejezet: Hogyan tovább?

Aznap éjjel szinte semmit nem aludtam. A szívem még mindig többszörös sebességgel vert a megszokottnál. Csak is arra tudtam gondolni, ami ott történt azok között a magasra nyúló fák között... Arra, ahogy csókolt, ahogy érintett, ahogy ölelt... Így felidézve az az érzés olyannak tűnt, mintha nem is e-világi lett volna. Legalább is én még soha nem éreztem ehhez foghatót korábban. Órákon át néztem, ahogy Harry mellettem alszik. Álmában is a kezem fogta, nekem pedig jól esett csak feküdni ott és bámulni őt, miközben ő gondolatban ki tudja, hol járt. Talán álmában ő is felidézi a csókunkat? Átéli újra azt a pillanatot? Hanyatt feküdtem, de nem engedtem el a kezét. Az ezer csillaggal borított égboltra emeltem a tekintetem és eltűnődtem azon, mi lesz ezek után. Mit akarhat tőlem? Vajon szeretné-e, hogy járjunk, vagy fiúval ilyesmit azért már nem tud elképzelni? Lehet, hogy korábban már volt együtt más sráccal is? És ha igen, ő jobban csókolt nálam? Őt is úgy ölelte, ahogy engem? Hirtelen azon kaptam magam, hogy féltékenyen elképzelem, ahogy Harry megcsókol egy másik fiút, és belesajdult a szívem. De hiszen még csak nem is járunk, ráztam meg a fejem. Mi van velem? Az egyik legjobb barátom megcsókolt, nem olyan nagy dolog!
De, még szép, hogy az... Kit próbálok áltatni? Ez az egy csók számomra hatalmasabb volt az egész eddigi silány szerelmi életemnél. És bár magamnak is nehéz volt ezt bevallanom, de többre vágytam. Azt akartam, hogy legyen még száz és száz ilyen csókunk. Hogy éjszakákon át beszélgessünk, egymást ölelve aludjunk el, mellette ébredjek minden reggel. Már fájt... ezekre a gondolatokra egyszerűen a szívem olyan erővel kezdte püfölni a bordáimat, hogy már szó szerint fájt. Ez most mit jelent? Azt, hogy meleg lennék? De ha az lennék, nem vágytam volna olyan áhítattal Demi csókjaira, na meg arra, hogy észrevegyen. De hiszen soha nem volt jele annak, hogy a fiúkhoz is vonzódnék... Na jó, hiszen a pénztárcámban Justin Bieberről hordok egy képet magammal. Viszont ez más, ő az egyik példaképem... de akkor Demiről miért nincs kép a tárcámban? Vagy bármelyik más lányról? Talán azért nem vettem észre eddig, hogy a fiúkhoz is vonzódom, mert egyszerűen nem akartam észrevenni. Nem volt eddig még egy olyan srác sem, aki iránt éreztem volna ahhoz hasonlót, amit ebben a pillanatban Harry iránt érzek. Talán mindkét nemhez vonzódom?
Harry hogy tud ilyen nyugodtan aludni? Talán ő nem is érzi azt, amit én? Lehet, hogy neki csak egy egyszerű csók volt a sok közül... Hirtelen olyan kicsinek éreztem magam ott fekve a végtelen ég alatt.

Ekkor Harry arcát pillantottam meg magam előtt. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy felkelt. A szeme ugyanúgy ragyogott, mint az égen a csillagok. Álmosan mosolygott rám, én pedig teljesen belefeledkeztem a látványba.

- Te miért nem alszol? - kérdezte suttogva, hogy a többieket ne ébressze fel.

- Nem tudtam aludni - feleltem tömören.

Nem is sejtette, hogy órákon át csak is ő volt az, aki kitöltötte minden gondolatom.

- És miért nem tudtál?

- Mert... gondolkodtam.

- Min?

- Semmin.

- Jaj, ne csináld már! Mondd el!

- Azon, ami ma történt - mondtam végül lámpalázasan, hiszen azóta egyetlen szót sem beszéltünk a történtekről.

- Ja, szerintem is ügyes volt Liam. Nem gondoltam volna, hogy sikerül halat fognia! - vigyorgott Harry. Kezdett felhúzni ez az egész.

- Na jó, most már elég ebből! Ne játszd a hülyét... kérlek!

- Csak vicceltem, ne haragudj - mondta, és közelebb hajolt. - Tudom, hogy a csókra gondolsz. Én sem tudok semmi másra gondolni. Niall... talán még sosem éreztem ilyet azelőtt senkivel sem. Pedig te is tudod, hogy nem egy kapcsolatom volt, de végül mindegyik befuccsolt.

- Nekem sem volt ilyen... soha - suttogtam, de közben majd' elállt a lélegzetem, mert ahogy Harry közelebb hajolt, egyre inkább egymáshoz ért a testünk.

- Akarom. Újra. És tudom, hogy te is akarod - jelentette ki határozottan, és a szemeimbe bámult.

- Akkor... akkor mégis mi a fenére vársz még?!

Egyre közeledtek egymáshoz az ajkaink, én pedig annyira vágytam rá, hogy már azelőtt éreztem csókja ízét, mielőtt összeértek volna.

Hallottam a közeli óceán csendes, nyugodt hullámzását, magunkon éreztem a hold sápadt fényét. Kezemmel a homokba markoltam, az pedig kihullott az ujjaim közül. Olyan volt ez a pillanat, mint amilyenről legszebb álmaimban fantáziáltam. Egyszerűen tökéletes. Finoman csókolt, lassan, érzékien, romantikusan. Úgy, hogy minden porcikámat bizsergés járta át tőle. Mindjárt a Mennyben leszek... meghalok, mert ezt a földöntúli érzést emberi lény képtelen elviselni. Vagy már most a Mennyországban vagyok? Számomra olyan, mintha ott lennék. Átöleltem és szorosan magamhoz húztam őt. Próbáltam belesűríteni ebbe az ölelésbe mindazt, amit éreztem, ő pedig viszonozta.

Reggel így, egymást ölelve ébredtünk fel. A napfény atsütött még a szemhéjaimon is. Kinyitottam a szemem és az ő arca volt az első, amit megpillantottam. Ő is éppen ébredezett.

- Jó reggelt! - mondtam mosolyogva, a szemeibe nézve.

- Ennél jobb nem is lehetne, hiszen itt fekszel a karjaimban - mondta, én pedig teljesen elpirultam. Ekkor jutottak eszembe a többiek, akik valószínűleg már mindannyian ébren vannak. Sietve felültem és körülnéztem, de szerencsére egyikük sem figyelt ránk. Liam és Zayn az óceánban fürödtek, Lou pedig nem volt sehol. Már épp aggódni kezdtem, amikor végre előkerült a fák közül.

- Hol voltál?

- Dobtam egy sárgát - felelte, aztán levette a pólóját és sántítva elindult az óceán felé.

- Menjünk mi is? - fordultam Harry felé, aki bólintott és felém nyújtotta a kezét.

- De előtte gyorsan adj egy puszit, amíg nem figyelnek - mondta.

Elmosolyodtam és eleget tettem a kérésének, aztán mindketten elindultunk, hogy a hullámok közé vessük magunkat.

Később Liam kitalálta, hogy gyújtsunk minél nagyobb tüzet, hogy ha egy repülő erre járna, észre vegyék a füstöt a magasból. Így is tettünk, de nem sok esélyt láttam arra, hogy valaki ránk találjon.

A szigeten töltött ötödik napon aztán úgy tűnt, mégis van remény. Mint kiderült, nem repülő formájában. Liam és Zayn épp azon mesterkedtek, hogy halat fogjanak. Előző nap semmi élelmet nem sikerült találnunk, így egész nap nem ettünk. Ez pedig mindannyiunkat nagyon zaklatottá tett. Mondanom sem kell, hogy a legjobban engem.

- Éhen halok, nem bírom már ezt! - mordultam fel kétségbeesetten, miközben a parton álltam és figyeltem, mit csinál Liam és Zayn.

- Akkor talán próbálj te is kaját szerezni, ne csak siránkozz! Te eszel a legtöbbet - pirított rám Louis, aki az egyik fáról szedett apró és ízetlen bogyókat tisztította meg.

- Hé, hagyd már békén! Mi minden nap a fák között bóklásztunk, hogy találjunk valami ehetőt - fordult Louishoz Harry, mielőtt megszólalhattam volna. Nagyon jól esett, hogy kiállt mellettem. Eszembe jutottak azok a bóklászások, melyek alkalmával mindig elcsattant egy-egy titkos csók a fák rejtekében. Lou bűntudatos képpel rám nézett.

- Ne haragudj, Niall! Csak már teljesen kikészültem. Haza szeretnék menni, jól akarok lakni és látni akarom a barátnőmet. A puha ágyamban akarok aludni - mondta szomorúan.

- Semmi baj, én is így vagyok vele. Leszámítva a barátnős részt, mert nekem az nincs.

- Addig is itt van neked Harry - mosolygott Louis.

- Ezt meg hogy... hogy érted? - dadogtam elvörösödve.

- Láttam, hogy öleltétek egymást alvás közben. Valamennyire pótolja a kapcsolat hiányát, gondolom - vonta meg a vállát.

- Tudod, az legalább valódi ölelés volt - mondta nyugodtnak szánt hangon Harry, mire Louis szemöldöke eltűnt a haja alatt.

- Ezzel mi a francra céloztál?! - csattant fel.

- Arra, amire az összes rajongód. Hogy a kapcsolatod Eleanorral kamu.

- Fiúk, fejezzétek be! Semmi szükség arra, hogy bántsátok egymást! - álltam közéjük, mert úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban egymásnak ugorhatnak. Ekkor pillantottam meg az óceánon egy fehér pöttyöt, ami úgy tűnt, egyre nagyobbá válik.

- Oda nézzétek! - kiáltottam, és a pötty felé mutattam.

- Az egy hajó! Értitek? Egy hajó! - élénkült fel Liam.

- A tűz! Csináljunk még nagyobb tüzet, hogy biztosan észrevegyenek minket! - javasolta Zayn, majd megfogta a ruháinkat és gondolkodás nékül a tűzre dobta őket.

- Hé! - reccsent rá Harry.

- Mi van? Megakarsz menekülni, vagy itt akarod hordani ezeket a ruhákat, amiket rajtunk kívül senki sem lát rajtad? - méltatlankodott Zayn, mikor megakadt a szemem a lábánál lévő táskán, amiben a saját ruháit tartotta.

- Akkor azt sem bánod, ha ezeket is rá dobom! Tudod, csak hogy biztosra menjünk - mondtam és egy gyors mozdulattal elhúztam a lába mellől az utazótáskát, aztán rálöktem a tűzre.

- Ne! Benne volt a kedvenc ülepes gatyám is! - sajnálkozott.

- És akkor még te beszélsz Harrynek? Ha a mi ruháink égnek, akkor a te ruháid is - kacsintottam rá.

Egyre közeledett a hajó, mi pedig egyre izgatottabbak lettünk. Végül már elérte a partot. Egy hatalmas óceánjáró volt az. Leeresztettek egy csónakot az oldalán, majd felhúzták, miután bele ültünk.

- Úristen, hiszen ez a One Direction! - sikoltott fel egy lány a fedélzeten, mire a barátnői is sikongatni kezdtek és felénk rohantak, miközben egy kedves arcú férfi kisegített minket a csónakból.

- Köszönjük! Az életüket mentették meg! - hálálkodtunk, miközben mindannyian kezetfogtunk megmentőinkkel.

- Hogy kerültetek ide? - kérdezte egy másik férfi, aki valószínűleg a hajó kapitánya volt.

- Lezuhant a repülőnk - mesélte Liam, majd a kapitány szólt az egyik emberének, hogy vezessen minket egy üres kabinba, hogy megfürödhessünk, ehessünk és pihenhessünk. A hajó Amerikából Angliába tartott. A kabinba lépve kellemes csalódás ért. A lakosztály nagyon komfortos volt. Zayn és Louis azon vitatkozott, melyikük foglalja el elsőként a fürdőt. Liam ledobta magát az egyik ágyra és felsóhajtott.

- Azt hittem, már sosem fogok rendes ágyban feküdni! - mondta.

Bár jól éreztem magam az úton és az emberek is mind nagyon kedvesek voltak, hatalmas megkönnyebbülés volt végre szárazföldre lépni, amikor a hajó kikötött. Alig voltam képes felfogni, hogy sikerült megmenekülnünk és hazajutnunk.

EGY HÉTTEL KÉSŐBB

A szobámban ültem és az ágyon heverve néztem a Jóbarátokat. Furcsa volt újra a lakásomban lenni. Miután leszálltunk a hajóról, úgy döntöttem itt az ideje, hogy visszaköltözzek a saját lakásomba. Nem akartam továbbra is Harry és Louis nyakán élni. Mióta Harry lelőtte a szigeten a maszkos férfit, nem kaptunk újabb fenyegető üzeneteket és nem támadt ránk senki. Egyébként sem bírtam már tovább azt a nyomott légkört, ami Harryéknél uralkodott. A szigeten lezajlott szóváltásuk óta ugyanis ő és Louis egymáshoz sem szóltak. Lou még mindig haragudott Harryre, akit viszont hiába kérleltem, túl büszke volt ahhoz, hogy bocsánatot kérjen tőle.

Pittyegett a telefonom. Érte nyúltam és a kijelzőre bámultam. Furcsa volt újra használni, a szigeten ugyanis már első nap lemerült, és utána felé sem néztem. Egy üzenetem erzékett. Csak egy szó állt benne, még is nagyot dobbant tőle a szívem. "Hiányzol" - írta Harry. Elmosolyodtam és sietve visszaírtam, hogy ő is nekem. Egy másodperc múlva már jött is a válasz:

"Akarod, hogy átmenjek később?" 

Még szép, hogy akarom! - gondoltam, és gyorsan visszaírtam, majd kimásztam az ágyból, hogy kimenjek a konyhába valami nasiért. Több napon át tartó nasi nélkülözést kellett ugyanis bepótolnom. Mire visszaértem a szobámba kezemben egy nagy zacskó keksszel, már láttam is, hogy új üzenetem érkezett. Izgatottan leültem, hogy elolvassam. Ám az üzenet nem Harrytől jött, hanem egy privát számról. Csak három szó állt benne, mégis sikerült elérnie, hogy még a vér is megfagyjon az ereimben:

"Még nincs vége."