- Itt van... - szóltam rekedt hangon. Teljesen lesújtva éreztem magam. Hát már soha sem fogunk megszabadulni attól az elmebetegtől? Meddig fog kísérteni még ez a rémálom?
- De hogy jutott fel a gépre? És hol van most? Egyesével le fog minket vadászni, ezért ölte meg a pilótát, ezért akarta hogy egy lakatlan szigeten zuhanjunk le! Itt nincs hova menekülnünk... - mondta elkeseredetten Liam.
Még mindig a gép roncsai mellett álltunk és próbáltuk kitalálni, hogyan tovább. Itt senki sem fog megtalálni minket, nincs remény...
- Nektek működik a telefonotok? - kérdezte Zayn a sajátját nyomogatva.
Mind a négyen a fejünket ráztuk.
- Kibaszottul csodás! Itt fogunk mind meghalni - háborgott Louis.
Teljesen tehetetlennek éreztük magunkat. Hirtelen azt sem tudtuk, mit csináljunk. Végül abban egyeztünk meg, hogy először is keresünk egy búvóhelyet, ahol átmenetileg meghúzhatjuk magunkat. Ugyanis ha továbbra is itt állunk a repülő maradványai mellett, bármelyik pillanatban ránk támadhat a kapucni és maszk mögé rejtett arcú férfi. Összeszedtük a repülő roncsai közül az épségben maradt ruhákat és az útra bepakolt kajákat, aztán elindultunk a magasba nyúló fák között. Én Harryt támogattam menet közben, Liam pedig Lounak segített. Bő húsz perces kóborlás után megálltunk, hogy a lesérült srácok megpihenhessenek és kitaláljuk, hogy merre tovább. Addig is egy kisebb facsoport rejtekében húzódtunk meg. Lepakoltuk a cuccainkat és leterítettük a földre a repülőről magunkkal cipelt takarókat.
- Mi van, ha az az őrült most is kilesett minket és tudja, hol vagyunk? - nyugtalankodott Louis.
- Nem tudunk mit csinálni. Hova bújhatnánk? - szólt tanácstalansággal a hangjában Liam.
Ezután egy bő órán keresztül csak ültünk csendben és mindenki a gondolataiba merült. Azon töprengtem, mi lesz ha elfogy a magunkkal hozott kaja. Az éhenhalás gondolata sem tűnt derűlátóbbnak a meggyilkolásnál. Ekkor Harry hirtelen hanyatt dőlt az ölemben.
- Ne haragudj, de nem bírtam már tovább ülni. Fáj a sebem... - szabadkozott.
- Semmi baj, pihenj csak - mondtam és közben teljesen megfeledkeztem magamról. Belesimítottam Harry hajába aztán sietve elhúztam a kezem, miután észbe kaptam. Gyorsan felnéztem a többiekre. Zayn még mindig a telefonját bűvölte, Liam a távolba révedve figyelte, hogy mikor tűnik fel a kapucnis férfi. Louis engem nézett azzal a furcsa tekintettel, amit nem tudtam hova tenni. Egy pillanatig azt hittem, nekem esik. Vagy csupán a képzeletem játszott velem? Éreztem az ölemben fekvő Harry egyenletes, lelassult légzését. Azt hiszem, sikerült kicsit megnyugodnia. Ránéztem és viszonozta a pillantásom azokkal a nagy, csillogó szemeivel. Rám mosolygott én pedig zavartan visszamosolyogtam.
- Tudjátok, ha választani lehetett volna, hogy kikkel zuhanjak le egy lakatlan szigeten, én titeket választottalak volna - szólt Liam.
Zayn szomorúan lehajtotta a fejét.
- Mi a baj? - néztem rá aggódva. Némán megcsóválta a fejét, majd végül kibökte.
- Mi van, ha örökre itt ragadunk? Soha nem fogom már látni Perriet? Én azt nem bírom ki... már most eszméletlenül hiányzik - mondta elcsukló hangon.
- Hé, kijutunk innen. Muszáj, különben ha nem lesz kaja Niall megőrül, és akkor már előle is menekülhetünk... - viccelődött Harry.
- Vagy megeszlek téged és akkor a többieknek nem kell félniük... amíg újra meg nem éhezem - feleltem.
- Srácok, akkor lesz körülbelül húsz perc előnyötök - nevetett Harry.
- Na jó, elég ebből! Inkább együnk valamit aztán találjuk ki, hogy hol fogunk aludni! Itt nem maradhatunk éjszakára. A végén még megölnek minket álmunkban - mondtam és magam elé húztam az egyik táskát, amiből chipset meg szendvicseket vettem elő. Miután ettünk, összepakoltunk és tovább indultunk. Már kezdett esteledni. További fél óra séta után találtunk egy hasadást az egyik barlang falán. Bemásztunk mind az öten és miután jobb híján megfelelőnek találtuk a helyet, leterítettük a takarókat. A szigeten hét ágra sütött a nap, de a barlangban egyre hűvösebb lett, ahogy telt az idő. Egy másik táskából Liammel ruhákat vettünk elő és mindannyian vastagon felöltöztünk.
- Elmegyek fáért, hogy tüzet tudjunk gyújtani - mondta Liam és felállt.
- Már kezd sötétedni, nem lenne jó ötlet kimerészkednünk. Hátha eddig még nem talált ránk az a beteg fószer. Nem kéne, hogy pont most vegyen észre minket - szólt Louis.
- És ha meglátja a tűz fényét vagy a füstöt, akkor tudni fogja, hogy hol vagyunk - tette hozzá Zayn. Liam sóhajtott egyet, majd elbizonytalanodva visszafordult:
- De ha nem rakunk tüzet, megfagyunk. Mellesleg ülhetünk reggelig a vaksötétben.
- Figyelj, majd én elmegyek veled fáért. Itt tüzet rakunk a sarokban, csak nem fogja meglátni. Amúgy is jobb lesz, ha este felváltva őrködik valaki amíg a többiek alszanak, nehogy arra eszméljünk fel, hogy már felettünk áll azzal a nagy késével - mondtam és én is felálltam, hogy csatlakozzak Liamhez. Harry utánam nyúlt és megragadta a kezemet. Megfordultam és ránéztem. Aggódó arccal nézett vissza rám.
- Vigyázzatok magatokra és siessetek, jó? - kérte.
- Úgy lesz - bólintottam és elindultam Liammel. Próbáltam úgy tenni, mintha nem félnék.
A sziget ezen részét végig magas, nagy lombú fák és bokrok borították. Ezért kerestünk itt búvóhelyet. A part közeli részeken homokon kívül semmi sincs. Itt talán több esélyünk van arra, hogy ne találjon ránk az őrült üldözőnk. Nagyon furcsa érzés volt ilyen távol lenni a civilizációtól és minden embertől. Már hozzászoktam a nyüzsgéshez, mióta az együttes befutott. Kellemes is lett volna egy ilyen szigeten lazítani, ha nem lett volna az a tudat bennem, hogy valaki megakar ölni minket és talán már soha nem jutunk ki innen élve.
Az egyik kiürített táskát megpakoltuk a földön talált fadarabkákkal és azokkal az ágakkal, amiket sikerült a fákról letörnünk, aztán még az ölünkbe is szedtünk belőlük és visszaindultunk a barlanghoz. Útközben Liam hirtelen egyszer csak megállt, és mozdulatlanná dermedt.
- Mi az? - kérdeztem ijedten.
- Pszt!
Már én is hallottam a közeli léptek zaját az avarban, de hiába meresztettem a szemem minden irányba, nem láttam senkit és semmit. Talán csak egy állat volt az... Liam szótlanul intett, hogy menjünk tovább. Végül sikeresen elértünk a barlanghoz, ahol a többiek már feszülten és aggódva vártak minket. Mindhárman szemmel láthatóan fellélegeztek, amikor bemásztunk a hasadékon, amit aztán Zayn az egyik táskával és egy-két ruhadarabbal el is takart.
- Így legalább nem fog kiszűrődni a tűz fénye - magyarázta.
- Ha egyáltalán sikerül tüzet raknunk - szólt Louis, mire Zayn elővette öngyújtóját.
- Ezzel miért ne sikerülne? Hoztam magammal a dalszöveges füzetem, úgyhogy papírunk is van hozzá.
Ezután Liam és Zayn neki látott a tûzrakásnak, negyed óra múlva pedig már ropogva égett is a tűzön a fa.
- Wow, nem is gondoltam volna, hogy ilyen ügyesek vagytok! - ámuldoztam, mire a fiúk sértődötten rám néztek.
- Mármint a tűz csinálásban - tettem hozzá sietve.
Miután mindenki lefeküdt a takarókra, a társaság tagjai szépen egyenként álomba szenderültek. Zayn és Lou egymásra dőlve szuszogott, Liam pedig percenként lecsukódó szemekkel bámulta a tüzet.
- Figyelj, nyugodtan aludj! Majd én őrködök elsőnek Harryvel. Ígérem, ha már nem bírok fent maradni, felébresztelek majd és cserélünk! - ajánlottam fel.
- Biztos? - pislogott rám Liam két ásítozás közepette, mire bólintottam őt pedig a következő pillanatban már el is nyomta az álom. A mellettem fekvő Harry a takaróit igazgatta aztán a vállamra hajtotta a fejét és átkarolt.
- Bocsi de kényelmesebb és puhább vagy, mint a föld - brummogta a vállamba. Lenéztem a takarón pihenő kezére és kedvem támadt volna megfogni, magam sem tudtam megmagyarázni, miért. Már nyúltam is felé, amikor Harry hirtelen elhúzódott tőlem. Felpillantottam és láttam, hogy engem néz.
- Mi az, koszos az arcom? - kérdeztem értetlenül, mire a fejét rázta.
- Csak eszembe jutott az, amikor részegen smároltunk.
- Oh, hogy az... hát, te csókoltál meg... - védekeztem zavaromban elpirulva.
- Tudom, de egy szóval sem mondtam, hogy megbántam - mondta szemeimbe fúrva tekintetét.
- Harry...
- Ne. Ne mondj semmit, kérlek! - vágott sietve a szavamba. - Csak... csak had bújjak beléd, hogy ne érezzem magam olyan egyedül! Hiába van több millió rajongónk, hiába vagytok itt ti is, olyan magányosnak érzem magam minden egyes nap... Mióta Louisnak ott van Eleanor, azóta meg pláne. Liamnek is van, aki szeresse, és Zaynnek is. Nekem valamiért soha nem jön össze. Sokszor ültem egyedül a lakásomban és bámultam ki az ablakon ezeken a dolgokon töprengve. Olyan jó lett volna olyankor csak hozzábújni valakihez és csöndesen ölelkezni. Érezni, hogy valaki szeret. Érted?
- Hogyne érteném... Ugyanezeket érzem én is minden egyes nap. És hidd el, én is sokszor ültem az ablakon kibámulva, miközben ugyanarra gondoltam, amire te - vallottam be szomorkásan.
Harry megfogta a kezem és megszorította.
- Akkor még jó, hogy most itt vagyunk egymásnak és teszünk arról, hogy ma éjjel ne érezzen így egyikünk sem - suttogta halkan, gyengéden megfogta az állam és arcom az arcával szembe fordította, aztán a szemembe nézett. Egy másodpercig azt hittem újra megcsókol, aztán Louis hangját hallottam a hátam mögül.
- Srácok, aludjatok ti is egy kicsit! Addig őrködök én.
Különös álmom volt. A sziget partján futkároztam, majd a homokban fekve Demi fölé hajoltam és finoman megcsókoltam őt, de amikor lassan kinyitottam a szemem, már nem Demi feküdt ott, hanem Harry. Zavarodottan bámultam rá és nem tudtam eldönteni, hogy Demi volt-e az akit megcsókoltam, vagy ő. Ekkor felébredtem. Egy pillanatig azt hittem, hogy még mindig álmodom, mert Harry arca volt az első dolog, amit megpillantottam közvetlen közelről a sötétben. Szemei csukva voltak és úgy tűnt, mélyen alszik. Felültem és körülnéztem. A tűz már majdnem teljesen bealudt, csak egy kis parázs világított a helyén. Elővettem a telefonom, hogy nagyobb fényt csináljak vele. A többiek mind aludtak, de még is úgy tűnt, hogy valaki mozog. Magam elé emeltem a telefonom, és a fénye visszaverődött egy hatalmas kés pengéjéről. A torkomra fagyott a sikoly. A kapucnis alak megragadta a pulcsimat és felrántott a földről. Halálra remülve néztem farkasszemet a hátborzongató maszkjával, miközben a barlang falához nyomott és a nyakamra fonta a kezét. A telefonom kicsúszott az ujjaim közül, miközben levegőért kapkodtam.
- Ne... Segítség... - préseltem ki magamból fulladozva, ő pedig már emelte is a kését.
Pisztoly elsülésének hangja visszhangzott a barlang falairól. Egyszer... kétszer... majd harmadszorra is. Már nem fojtogatott senki. Lihegve dőltem még mindig a falnak, miközben a maszkos férfi megtántorodott, majd hangos puffanás kíséretében hanyatt esett. A pisztoly hangjára mindenki felébredt és azonnal felpattant a helyéről. Oldalra kaptam a fejem és megpillantottam Harryt, amint egy pisztolyt tart maga előtt.
- Te voltál... - szóltam csodálkozva, mire közelebb lépett hozzám.
- Megmondtam, amikor az a féreg fogva tartott és bántott téged... megmondtam a többieknek, hogy ha legközelebb találkozok vele, nem fogok menekülni előle, hanem megölöm - mondta komoly kifejezéssel az arcán.
- Harry... - suttogtam teljesen meghatódva, aztán odarohantam hozzá és szorosan magamhoz öleltem.
- Úristen, mi történt? Mik voltak azok a lövések? - kérdezték a többiek sokkos állapotban.
- Harry lelőtte a maszkos pasast! - újságoltam örömmel. Kellett néhány másodperc, hogy befogadják ezt az információt. Mindannyian elővették a telefonjaikat, hogy megvilágítsák vele a földön heverő testet.
- Szerintetek meghalt? - kérdezte félelemmel a hangjában Zayn.
- Mindjárt kiderül - szólt Liam és lehajolt a kapucnis mellé, hogy megvizsgálja, van-e pulzusa.
- Óvatosan! - figyelmeztettem.
- Meghalt! Nincs pulzusa! Meghalt, értitek?! - ujjongott Liam.
Mindannyian fellélegeztünk. Hirtelen megszűnt az a hosszú időn át folyamatosan bennünk lévő félelem és feszültség, a minden pillanatban megbújó rettegés. Kimondhatatlanul felszabadító érzés volt. Felfoghatatlanul megkönnyebbültem és kedvem támadt volna örömtáncot lejteni, de aztán úgy döntöttem, hogy ez még sem a legmegfelelőbb alkalom erre. Még túlságosan is sokkos állapotban voltam a néhány perccel korábbi halálközeli élményem miatt.
- Nézzük meg, ki az! Vegyük le a maszkját! - javasolta Louis.
Liam megfogta a maszk szélét és óvatosan - mintha félne attól, amit látni fog - lehúzta az arcról.
Húha, ez megint egy eszméletlen és leírhatatlanul jó fejezet. Nem tudnék most egy értelmes ép kéz-láb magyar mondatot kinyögni, de azért megpróbálom.Változás az első szó ami eszembe jut erről fejezet. Egyrészről, mert a vége egy kis változás reményét ülteti el az olvasóban - bár én meglepődnék, ha ezután csakúgy hazajutnának és élnének tovább boldogan. Másrészről nekem más volt ez a fejezet. Miért? Felsorolom:
VálaszTörlésVághatóbb a feszültség és a félelem mint valaha
A Narry pillanat aranyos, csak nem alakul itt valami :O
Nem hiszem, hogy ezzel az egy gyilkossággal - egyébként erre én is harryt választottam volna - megoldódik minden, szóval várom a kövit, imádom ;)
De egy kérdés a végére: Én vagyok feledékeny és figyelmetlen az előző fejezetek kapcsán, vagy eddig tényleg nem Harrynél pisztoly? És ha nem volt nála, akkor hogy került hozzá?!
Lulu
Ismét köszönöm a kommented és az észrevételeid, örülök nagyon, hogy tetszett a fejezet és maga a történet, annak pedig külön örülök, hogy a Narrys pillanatok is tetszettek :) Nem vagy figyelmetlen, eddig tényleg nem volt Harrynél pisztoly, majd a folytatásban derül ki, hogy mielőtt leszúrták, beszerzett egyet a biztonság kedvéért és magával vitte a repülőre csak nem szólt róla a srácoknak mert nem akarta megijeszteni őket, és tényleg csak eletveszély esetére tartogatta. Igazából eléggé izgulok attól a résztől, amikor majd kiderül hogy ki vagy kik állnak emögött az egész mögött, mert félek hogy csalódás lesz az amit kitaláltam, vagy hogy nem nyeri el az emberek tetszését... De remélem nem így lesz és még egyszer köszönöm, hogy írtál!! Üdv: Janek
Törlés